Sumba szigete a világ rohanó fejlődésébe pusztán pár éve csatlakozott. A helyiek életvitele és anyagi helyzete sem indokolta olyan üzletek létezését, ami a mi, azaz nyugati ember igényeit szolgáltatott kielégíteni. Bár az utóbbi időben már egyre több olyan termékekhez lehet a szigeten is hozzájutni, amik Európában teljesen természetes, hogy bárhol elérhetőek, itt javarészt a silány vagy silányabb minőség az, ami egységesen ezeket jellemzi.
Mi életünk is sokkal egyszerűbb lenne, ha nyugodt lelkiismerettel alkalmaznánk bútoraink elkészítésére helyi asztalost, ha elmondhatnánk, hogy a hosszabbító amit a szomszéd kisboltban vásárolható nem fokozottan tűzveszélyes. Viszont amíg a helyi termék és szakember kínálat nem jut el arra a minőségi szintre, amit mi képviselünk, vagy biztonságunkat nem veszélyeztetik a silány termékek, mindaddig kénytelenek leszünk energiánkat belefektetni abba hogy a sziget- és nemzetközi logisztikát leszervezzük ahhoz, hogy megfelelő termékek kerülhessenek befektetőink házaiba.
Tapasztalataink szerint az igények más és mások különböző befektetőink esetében, illetve jómagunk is napi szinten ötletelünk a lehetőségeken, miként rendezhetünk be házakat, milyen eszközökre lehet még szükség a megfelelő üzemeltetéshez. Ezért, bár a webáruház megnyitását, hosszú hónapos (éves) előkészület előzte meg, - értem itt, mind a termékek tesztelését, beszállítókkal való kapcsolatépítést és szállítmányozás kidolgozását, katalogizálást - természetesen katalógusunkat folyamatosan bővíteni fogjuk. Ezért a könnyebb átláthatóság érdekében ez a Webshop tűnt legjobb megoldásnak arra, hogy a befektetőink számára hozzáférést biztosítsunk olyan termékekhez, amik amúgy a a szigeten nem, vagy csak korlátozottan, elérhetőek. Emellett részletesebb információkkal is próbálunk itt szolgállni termékeinkről és szolgáltatásainkról egyaránt.
Az általunk nyújtott beszerzési szolgáltatás teljes mértékben opcionális, amennyiben a kondícióink, áraink nem felelnek meg, vagy csupán a berendezéssel való kalandot magatok élnétek át, abban az esetben természetesen tőlünk függetlenül is megtehetitek a házak berendezésének felkutatását, megrendelését és szállításának szervezését. Legegyszerűbben a Balin töltött megállótokkal egybekötve tudjátok megtenni, mindenképpen hosszabb időt érdemes rászánni.
Felhívnánk figyelmeteket arra, hogy abban az esetben ha termékeket egyénileg szerzitek be, mi asszisztenciát nem tudunk nektek biztosítani.
A termékek átvételekor mindenképpen szükséges, hogy ti vagy megbízottotok jelen legyen. Se beszerzőitekkel, se szállítóitokkal való kapcsolattartást mi nem vállaljuk. Kapacitásunk nekünk is véges, és semmiképpen nem szeretnénk a mi bevált útvonalainkat más kisérletezése miatt elhagyni. Kérjük tartsátok ezt tiszteletben, és abban az esetben ha magatok szállíttattok termékeket a Resortba, gondoskodjatok a szükséges erőforrásokról is (szállító-pakoló ember, tolmács-kapcsolattartó stb.)
A termékek fogadása, még nekünk is gyakran nehézségeket okoz, ezért harmadik féltől érkező termékekért felelőséget mi egyértelműen nem tudunk vállalni, ezért fogadást szervező szolgáltatást a jövőben sem tervezünk.
Természetesen mi is napi szinten használjuk a Tokopediat, de valójában orosz rulett az idegekkel. Az alábbi bloggcikben bővebben írtunk a tokopédia nehézségeiről: Tokopedia, Online Shopping Sumbán. Ezért mi kidolgoztunk egy olyan beszerzési hálózatot, ahol a lehető legritkábban szükséges igénybe vennünk. Beszállítóinkat Indonéz viszonylatban megbízhatónak merjük mondani, ezért a tőlünk vásárolt termékek esetében a fogyasztóvédelmi felelőségeket magunk tudjuk vállalni, ami indonéziában, és ez tokopedian sincs másképp, ismeretlen fogalom.
Természetesen amennyiben úgy mérlegeltek, hogy inkább vállaljátok a rizikót, és a szállítási költségek után is kedvezőbbnek ítélitek meg, hogy máshonnan rendeljetek, a mi webshoppunk csak egy lehetőség a tokopedia és társai mellett a beszerzésre.
A saját beszerzéssel kapcsolatos figyelmeztetésünk a Tokopédias rendelésekre is ugyanúgy vonatkozik. Amennyiben magatok rendeltek Tokopediáról, mi semmilyen asszisztenciát nem tudunk nektek biztosítani, amikor megérkezik a termék nektek vagy megbízottotoknak jelen kell, hogy legyen az átvételnél. Mi csomagot nem fogadunk, nem bontunk ki, nem ellenőrzünk, Tokopédiával nem kommunikálunk.
Sok munkánk van abban, hogy az online rendelés nehézségeitől a lehetőségekhez képest felszabadítsuk kapacitásainkat, erre irányuló szolgáltatást a jövőben sem tervezünk létrehozni.
Alapvetően fontos tudni, hogy abban az esetben, ha minket választotok a házatok üzemeltetésére, a következő pontok alapján kerül elbírálásra annak a lehetősége:
-
- Tisztíthatóság: Az üzemeltetés egyik legsarkalatosabb pontja, hogy a házakat a lehető leggyorsabban fel tudjuk készíteni a következő bérlő számára. Ezért csak abban az esetben tudjuk vállalni az üzemeltetést, ha a ház berendezése nem igényel speciális karbantartást. Mind a bútorzat mind a burkolások olyan minőségűek, hogy azon a használati nyomok könnyen tisztíthatóak, szükség esetén javíthatóak.
- Tisztíthatóság: Az üzemeltetés egyik legsarkalatosabb pontja, hogy a házakat a lehető leggyorsabban fel tudjuk készíteni a következő bérlő számára. Ezért csak abban az esetben tudjuk vállalni az üzemeltetést, ha a ház berendezése nem igényel speciális karbantartást. Mind a bútorzat mind a burkolások olyan minőségűek, hogy azon a használati nyomok könnyen tisztíthatóak, szükség esetén javíthatóak.
-
- Design: A szépség relatív és az ízlések is egyénileg mások és mások. De a minőség és harmónia az egy elég objektív skálán mérhető.
Rengeteg befektetett energiánk van abban, hogy a közterületek, közhelyiségek, mint az étterem, bár és medence környéke a gym stb. egy magas minőségi szintet képviseljen. Ez alapján a fizető vendég okkal támaszt majd elvárásokat arról, hogy a ház amit tőlünk bérel, az is legalább olyan minőségben várja őt, mint amit a resort többi területén tapasztalt.
Azt, hogy milyen design utat választatok, teljesen egyéni döntésetek, de az üzemeltetést csak olyan házak esetén tudjuk vállalni, ahol a resort összképéhez minőségben passzoló, harmónikus lakberendezési összkép alakult ki. Az, hogy ezt az összképet kedvezőbb költségvetésből kreatívan, vagy nagyobb költségvetéssel exkluzívan éritek el, az az üzemeltetés lehetőségének elbirálásánál nem mérvadó, de amennyiben az összkép, amit a berendezés nyújt, minőségben nagyon elüt a resort többi részének kialakitasától, a resort összeségének a jó hírnevének megőrzése érdekében , a Resort arculati elemeinek használata nélkül, csak egyéni üzemeltetéssel lesz kiadható.
- Design: A szépség relatív és az ízlések is egyénileg mások és mások. De a minőség és harmónia az egy elég objektív skálán mérhető.
-
- Biztonság: Természetesen a legfontosabb faktor, minden esetben a biztonságos kialakitás, lehet a legelegánsabb berendezésetek, de abban az esetben ha bármilyen balsesetveszélyes kialakitást látunk, mindaddig a kiadást természetesen nem vállaljuk.
- Biztonság: Természetesen a legfontosabb faktor, minden esetben a biztonságos kialakitás, lehet a legelegánsabb berendezésetek, de abban az esetben ha bármilyen balsesetveszélyes kialakitást látunk, mindaddig a kiadást természetesen nem vállaljuk.
-
- Uniformitás: Bizonyos munkafolyamatok a resort üzemeltetése során megkövetelik, hogy egyes dolgokat egységesen kezeljünk minden házban. Ilyen pl. a törölközők és ágynemük kérdése, mely esetekben a kiadáshoz mindenképpen szükséges, hogy a ház rendelkezzen az egyen ágyneműkből, törölközőkből. Szappan és testápolóadagolók és bizonyos egységes tájékoztató táblák, mappák is részét képzik az egységesen kezelendő eszközöknek.
A kiadáshoz szükséges eszközöket egyben az alábbi csomagban vásárolhatjátok meg: Üzemeltetéshez szükséges tételek
Kihangsúlyoznánk a félreértések elkerülése érdekében, hogy a kulcsrakész kivitelezés szolgáltatás nem feltétele annak, hogy a Resort üzemeltessen egy házat, viszont aki igénybe veszi ezt a szolgáltatásunkat, természetesen olyan házat vesz át tőlünk ami megfelel minden szükséges kritériumnak ami az üzemeltetést érinti.
Szerkezetkész állapot a Megbízási szerződés 2.1 cikkelyében foglaltak szerint az alábbiakat foglalja magában:
2.1 Az építkezést a megbízott a következő ütemekre osztotta fel:
-
- 1. Alap, mely magába foglalja a ház alapját és az elektromosáram fogadó-falát.
- 2. Fa szerkezet, mely magába foglalja az engedélyezett ház teljes fa szerkezetét, a tartó oszlopokat, az áthidaló gerendákat és a tetőszerkezet összes szerkezeti elemét, valamint az összes fa elem kezelését kártevők ellen. Átalakításokat nem tartalmaz.
- 3. Tető, mely magába foglalja a tető befedését a következő réteg renddel: triplex / bambusz panel, fólia, tartó lécek, szalma és bambusz rács a szalma védelme érdekében.
- 4. Padló (Jatih XX), mely magába foglalja a padlógerendákat és azok megmunkálását és rögzítését, továbbá a vízhálózat kiépítését a házon belül. Jati Super felárat nem tartalmaz.
- 5. Falak, mely magába foglalja a bambusz és üvegfalakat és az ezekhez tartozó kereteket.
- 6. Befejező munkalatok, melyek magukba foglalják az elektromos hálózat kiépítését a házon belül, gipszkartonozást, glettelést.
A szerkezetkész állapotot követően kerül a ház közművesíthető/berendezhető állapotba ahol ügyfeleink egyéni igényei szerint más, más kialakítások lehetségesek. A válltozó igények miatt az ezt követő költségeket egységesen nem tudjuk előre kalkulálni ezért a szerkezetkész állapot nem tartalmazza az alábbiakat:
-
- A közművesítés költségeit.
- Konektorok, kapcsolók, világító testek árát.
- Légkondícionáló és annak beszerelésének költségeit
- Az alap tervtől eltérő villanyszerelési módosítások anyag és munkaköltségét (extra konektorok, lámpák stb.)
- Falfestés anyag költségét (munkadíjat tartalmazza) vagy esetleges más burkolat anyag és munkaköltségét
- Padló felületkezelésének anyag és munkaköltségeit
- Az alap tervtől eltérő vízszerelés anyag és munka költségeit
- Minden egyéb szerkezeti módosítás költségét az alap tervhez képest (extra ajtók, ablakok, lépcsők stb.)
- Módosításokkal járó esetleges adminisztrációs költségeket
- Az ajtók alap kulcsos zárszerkezettel kerülnek átadásra, kiadáshoz szükséges kulcskártyás beléptetés feláras
- Berendezési tárgyak költségeit
Ezen felül a szerkezetkész állapot nem foglalja magában a házhoz tartozó telken lévő egyénileg választható járda és ház körüli burkolatok költségét. Illetve a resort területén kialakított közös járda és telekhez tartozó kerítésrész költségeit, mely költségeken háztulajdonosaink részarányosan osztoznak.
A burkolati elemek, kerítésmodulokat a ROYALSTONE menüpont alatt találjátok.
Erről részletesebben irtunk a kivitelezés menüpontban a termékek leirásaiban.
A Kulcsrakész berendezési szolgáltatásunk esetében minden ezt követő berendezéssel kapcsolatos szervezést, beszerzést, beszerelést a szolgáltatás keretein belül mi végezzük el, a ház tesztelve, lakható álapotban kerül átadásra. A berendezést egy konzultáció előz meg természetesen, ahol felmérjük a befektetőnk igényeit és javaslatokat teszünk aktuális tapasztalataink alapján a berendezéssel, kiegészítőkkel kapcsolatban.
Amennyiben berendezést egyénileg szervezi befektetőnk, abban az esetben asszisztenciát, segítő személyzetet a resort nem tud biztosítani. A szükséges szerszámokat napi bérleti díjért van lehetőség igénybe venni. Szerszámaink listáját az alábbi linken találjátok: BCM Szerszám és kisgép kölcsönzés
Legegyszerűbb vizum lehetőség indonéziába utazóknak a 30 napos túristavizum, melyet az országba érkezéskor kell a reptéren fizetni. Nem igényel előzetes ügyintézést.
Abban az esetben ha hosszabb időt, szeretnétek Indonéziában eltölteni, abban az esetben cégünk partnerei számára közvetlenül is vállaljuk az un. business vízum ügyintézését, mely 2 hónapra érvényes tartózkodást tesz lehetővé, ami további kétszer, két hónappal meghosszabítható a Kupangi bevándorlási hivatalban.
Hosszabb távú tartózkodást biztositó vizumok is léteznek, viszont ezekkel kapcsolatosan külsős vizum ügynök megkeresése szükséges, mivel mi nem rendelkezünk tapasztalattal, kapacitással ezeknek ügyintézésében.
Amennyiben szükségetek van business vízum ügyintézésre keressetek minket a bcm@sumbaparadise.com e-mailcímen
Ez egy sarkalatos pont, főleg a műszaki cikkek esetében jelenleg. Garanciát, mint olyat, bár papíron adnak, ezeket érvényesíteni a legtöbb esetben közel lehetetlen, de legalább olyan költséges a szállítások miatt, hogy ne érje meg vele foglalkozni. Ezért sajnos garanciális ügyintézéseket nem áll módunkban vállalni. Természetesen amennyiben vásárlónk mégis úgy dönt, hogy saját maga szeretné érvényesíteni a gyártói garanciát a megvásárolt termékre, a szükséges elérhetőségeket átadjuk neki.
A termékpalettánknál, törekedtünk arra, hogy olyan, minőségi termékek legyenek összeválogatva, melyekkel személyes, pozitív tapasztalatunk van, próbálunk a bevált termékekkel azonos típusokat rendelni.
A szigeten a megfelelő szakemberek hiánya miatt, sajnos nem tudunk olyan partnerséget kialakítani, ahol az esetleges javításokat kiszervezhetjük. Gyakori esetekben kisebb javitásokat házon belül el tudjuk végezni, de az ezzel járó alkatrész és munkadij terhét nem vállaljuk.
Mi garanciát arra tudunk adni, hogy azt kapod meg, amit rendeltél... és bár ez tudjuk, hogy európai gondolkodással nehezen értelmezhető, de akik már töltöttek el huzamosabb időt Indonéziában, vásároltak már több dolgot, rendeltek szigetek között árút, ők tanúsíthatják, hogy ez már jóval több, mint ebben a világban megszokhattunk.
Legfontosabban kiemelendő, hogy mivel Indonéziában, mi minden eseteben Indonéz Rupiahban fizetünk beszállítóinknak, ezért vásárlóinktól is Indonéz Rupiahban való fizetést kérünk. Legegyszerűbben IDR tranzakciók cégünkkel a WISE online bankon intézhetőek.
Bár a weboldalunkon lehetőségetek van napi árfolyamon Forintban is megtekinteni az árakat, ez az opció pusztán információ jelleggel került fel az oldalra, a végleges számlán amit mi állítunk ki, a fizetendő összeg IDR-ben lesz megadva.
FONTOS! Kérjük az utalásokat körültekintően intézzétek, mert abban az esetben, ha mégis egyéb valutában érkezik az utalás számlánkra, abban az esetben az árfolyamveszteség illetve ezzel járó kezelési költség a vásárló számára kiszámlázásra kerül!
Alábbi dokumentumban találtok segédletet a Indonéz Rupiahs utaláshoz WISEon keresztül: IDR SEGÉDLET
FIGYELEM! Kérjük ne a segédletben szereplő számlaszámra utaljatok, megfelelő számlaszámot a mindenkori rendelésetek lezárásával emailben fogjuk megadni nektek. Köszönjük
Ennek az oka valójában egyszerű, bár megértjük, hogy szokatlan más webáruházakhoz képest.
A katalógus kialakításakor felmértük a beszerzési lehetőségeinket, egyeztettünk árakról beszállítóinkkal legtöbb esetben a már használt és bevált vagy ahhoz nagyon hasonló modelleket próbáltuk alapul venni az árak meghatározásánál. Viszont az itteni piacra jellemző, hogy amit ma megvehetsz, azt holnap már nem biztos. Ez az európai üzletekhez képest sokkal látványosabb jelenség, mivel itt eleve kisebb raktárkészlettel dolgoznak és, ha egy egy terméke a forgalmazónak kifogy, hasonló körülményes beszerzési folyamaton kell keresztül mennie, mint nekünk. A nagykereskedést sem kíméli jobban az időjárás, a hullámokat nem érdekli, hogy te inkább a halványkék hűtőhöz szeretnél előbb hozzájutni. Illetve a katalógus elkészültekor, pontos darabszámot sem tudtunk mondani a beszállítóinknak, hogy az alapján alakítsák a készleteiket.
Ezért, hogy elkerüljük az azzal járó csalódásotokat, hogy megigérünk nektek egy bizonyos terméket, majd végül rajtunk kívülálló okok miatt nem pont azt a modellt tudjuk beszerezni, ezért úgy döntöttünk, hogy az árakat nem minden esetben konkrét modellre, hanem termék típusra, minőségi szintre határozzuk meg, így megadva magunknak is azt a lehetőséget, hogy esetlegesen azonos terméktípusra érkező megrendeléseket, a gyorsabb ügyintézés érdekében több beszállítóval is intézhessük.
Gyakorlatban ez azt jelenti, ha ti rendeltek összesen 30db kis méretű hűtőt, akkor lehetséges, hogy több partnerünk raktárkészletből össze tudjuk gyűjteni azokat gyorsabban, annak az árán, hogy nem mind azonos gyártmány. Amennyiben ragaszkodnánk ahhoz, hogy egy egy adott típust forgalmazunk, abban az esetben lehetséges, hogy sokkal hosszabb várakozási idők alakulnának ki.
Egy nagyon fontos tudnivaló a projekt és a szigeten való életnek a szellemiségével kapcsolatban. Idő oltárán minőségi áldozatot nem hozunk. Bizonytalan minőségű terméket, csak azért mert esetlegesen korábban, olcsóbban megérkezhet, mi nem fogunk a szigetre szállítatni. A környezet védelme számunkra nagyon fontos, és a legrosszabb amit tehetünk, az az ha rossz minőségű termékeket vásárolunk, mert "jó lesz az" "mindegy csak valami olcsó".
Amit a szigetre hozol az itt is marad és ha a legkedvezőbb terméket vesszük le a polcról, az tapasztalataink szerint Indonéziában a legtöbb esetben az egyenlő az ipari hulladékkal. Ahhoz pedig végképp nem akarunk asszisztálni, pénzt, időt és energiát áldozni, hogy ezt a gyönyörű szigetet szennyezzük.
Ezért a legjobb tudásunknak megfelelően és lehetőségeinkhez képest legjobban törekszünk arra, hogy csak olyan termékeket juttassunk a szigetre amik hosszabb távon is kiszolgálnak majd minket, és a legkisebb lábnyomot hagyjuk magunk után vele.
Termékpalettánk ennek megfelelően nem biztos, hogy alacsonyabb minőségi igényét ki tudja elégíteni. Ez nem is tervünk. Köszönjük a megértéseteket.